1 résztvevő - 7 év - 10 tréning

Interjú Árvai Róberttel, 

aki az elmúlt 7 évben elsőként Magyarországon mind a 10 KAIZEN™ tréninget elvégezte

A változó vevői igények és a piac diktálta kihívásokhoz igazodva a Kaizen Institute Hungary Kft. 2011 januárja óta tudatosan és szisztematikusan építi és fejleszti tréning sorozatát, a KAIZEN™ College tréning moduljait. Idén az egyik résztvevő, Árvai Róbert elsőként Magyarországon sikeresen elvégezte az összes Kaizen Institute Hungary által meghirdetett nyílt tréninget. Hét év alatt tíz képzés résztvevőjeként mesél arról, hogy milyen tapasztalatokat gyűjtött a tréningek alatt, milyen új szemlélettel és kihívásokkal tért haza a munkahelyi környezetébe és a magánéletébe egyaránt. 

A Kaizen Institute Hungary munkatársai kérdeztek, Árvai Róbert pedig válaszolt.

Miért kezdtél el foglalkozni a kaizennel?

"2012 év végén a cégvezetés felkért, hogy foglalkozzak a gyárban a kaizennel. Akkor még nem sokat tudtam róla. Utána olvasgattam, illetve a vezetőség támogatásával lehetőséget kaptam, hogy résztvegyek ezen a képzéssorozaton, hogy átfogó képet kapjak a kaizenről, a módszerekről és a szemléletmódról. Annyi információm még volt, hogy jön majd a „KAIZEN™ Balázs” és Ő segít a tudás megszerzésében."

A Kaizen Institute Hungary Kft. ügyvezető igazgatójára gondoltak itt a kollégáid, Bessenyey Balázs személyében.

"Igen, ekkor még nem tudtuk, hogy mi a „hivatalos” neve a Balázsnak. A cégnél információ a kaizenről csepegtetve volt, hallottam már ugyan róla, de a teljes kép az oktatások során alakult ki bennem. Ugyan voltak már nálunk KANBAN táblák, kártyák, különböző jelzések. Az újításokkal és javaslatokkal is foglalkoztam korábban a munkakörömből fakadóan, de rendszer szinten nem voltam benne a KAIZEN™ folyamatokban. Nem is tudtam az elején, hogy mivel foglalkozzak először. Ebben segítettek a tréningek."

Milyen változást jelentett a munkádban és a magánéletedben az, hogy időről-időre eljöttél a képzésekre?

"Kihívásként éltem meg. Nagyon szimpatikus volt nekem, hogy új dolgokat tanulhatok, sőt a mai napig is az."

Nem volt egy idő után unalmas számodra, hiszen voltak visszatérő témák a tréningeken?

"Nem, mindig új dolgokat hallottam. A KAIZEN™ Basics tréningen például kétszer is részt vehettem, egyszer kihelyezett és egyszer nyílt meghirdetésű formában. Érdekes volt látni, hogy mik a különbségek a két tréning között, bár a téma ugyanaz volt. A tréningeken mindig voltak új elemek, például a feladatok és az információk is. Építő jellegű volt, hogy mindkét típusú képzésen részt vehettem. A legnagyobb különbség a résztvevők látásmódjában volt, amiről a paradigma jut eszembe. Nagyon nehéz elvonatkoztatnunk a mindennapi megszokott világunktól, de amikor új szemlélettel más cégektől érkeznek résztvevők, akkor teljesen új ötleteket kaphatunk tőlük és kiléphetünk a saját „cégvakságunkból”. Olyan ötletek vagy kérdések érkeznek az „idegenektől”, amik nagyon hasznosak tudnak lenni."

Új képzéseken részt venni tehát azt jelenti, hogy dolgokat új nézőpontból megismerni?

"Ha most megtehetném, akkor most újra részt vennék minden meghirdetett képzésen, mert biztosan új emberekkel is találkoznék és új tapasztalatokkal gazdagodnánk. Nagyon pozitív volt például a képzéseken az ötletek kicserélésén túl, hogy nem csak a termelésből, hanem a szolgáltató szektorból is érkeztek mindig résztvevők. Amit észrevettem az első képzések után, hogy nem csak a munkahelyemen, hanem a mindennapi életben is tudom alkalmazni az ott megszerezett tudást. Alkalmazunk dolgokat, amik segítenek a mindennapokban a családban is. Például háromszínű csipeszt használunk otthon a zoknik szárításánál, hogy mindenki a saját zokniját azonnal felismerje. Így a zoknipárosítás folyamata leegyszerűsödött és önállóan működik minden családtag esetében. Az emberben benne van a hajlam a veszteség elkerülésére. A fiam például anélkül, hogy mondtam volna neki bármit is a kaizenről, az ébresztő órájának a villásdugóját a hosszabbítón jelölte meg, hogy ne azt húzza ki folyton, így nem kell mindig újra beállítania az órát. Így könnyebb, egyszerűbb a mindennapi élet. Mivel bevált ez a megvalósítás, a mai napig nem szedtük le a jelölést. Ez a tudás valahol „Józan paraszti ész”."

Valóban így van, bár azt tapasztalom, hogy az ötletig a legtöbben eljutnak, de a megvalósítás sokszor elmarad. Te milyen nehézségekkel találkoztál, amióta a kaizennel napi szinten foglalkozol?

"Erről egy idézet jut eszembe: „Tegnap még jó volt, ma miért nem jó így?” Az ehhez hasonló kijelentések jelentenek számomra kihívást. De ezeket is meg kellett tanulnom kezelni, illetve erényt kovácsolni belőle."
 

A KAIZEN™ tréningek hogyan segítettek neked ebben?

"A tréningeken szerzett kommunikációs tapasztalatok segítettek sokat. Az oktatásokon elhangzott példák hasznosak egy-egy kommunikációs eset megoldásában. Ezeket a példákat felhasználva tudtam a kollégákat meggyőzni arról, hogy ez működőképes lesz vagy éppen abban segítettek ezek a példák, hogy fejlesztéseket hajtsunk végre a saját területünkön."

A KAIZEN™ módszertani eszköztár elsajátítása mellett ezek szerint segítettek a tréningek a kommunikációs képességeid fejlesztésében is?

"Igen. Muszáj fejleszteni, mert a KAIZEN™ tevékenységhez elengedhetetlen az egyre hatékonyabb kommunikáció, hiszen a fejlesztéseink során szükség van a területeken dolgozó kollégák tapasztalataira és ötleteire."
 

Voltak sikerélményeid a kaizennel? 

"A legnagyobb sikerélményem a mai napig, ha a kollégákkal közösen bevezetünk egy változást, és erre egy pozitív visszajelzés jön. Volt rá példa, hogy megváltoztattunk közösen egy folyamatot, használták a kollégák és jöttek később még plusz ötletek. Ilyenkor érzem úgy, hogy volt értelme a területre menni, beszélni róla, változtatni. Az is pozitív, ha a kollégák szólnak, hogy mit szeretnének, mire van szükségük, hogyan változtassunk a munkafolyamatukon, hogy egyszerűbb és hatékonyabb legyen a munkavégzésük. Ezt kihívásként és pozitívumként élem meg. Persze kudarcok is voltak a változtatások alkalmával. Ez is előfordul. Ha viszont egy jó megoldás, például egy asztalkialakítás, szivacskivágással és új elrendezéssel egy területen beválik, akkor azt kiterjesztjük más területre is."
 

Hogyan lehet fenntartani a lelkesedést?

"Nekem a pozitív visszajelzések a legfontosabbak. Motiváló nekem még az is, ha egyes területek folyamatfejlesztésében részt vehetek. Kihívásként élem meg, ha bevonnak, ha részese lehetek és ötletekkel járulhatok hozzá a fejlesztéshez. Bár a kollégák sokat megvalósítanak maguktól. De vannak problémák, amelyek megoldásába bevonnak. Ez jó, mert egyrészről érzem, hogy szükség van a munkámra és a tudásomra, másrészről meg együtt gondolkodhatunk, mert nem egyszerű és kézenfekvő a megoldás. Olyan is előfordul, hogy az egyik területen felmerülő problémára egy másik terület már tud megoldást, de aki ennek az információnak a birtokában van, az én vagyok. Ez hasznos tud lenni, ezért jó, ha bevonnak a területek a probléma megoldásba. A lelkesedést fenntartja még természetesen a tréningeken való részvétel, feltöltődik az ember. Nem csak magamon veszem észre, hanem a többi kollégán is, hogy amikor visszajönnek a tréningről, nagyon lelkesek."

A nyílt tréningek előnye lehet, hogy mást látnak a kollégák, kiszakadhatnak a hétköznapokból?

"Igen, ez az egyik előnye a nyílt tréningeknek és az, hogy látják és megtapasztalják a kollégák, hogy máshol ez hogyan működik. Hogy lehet máshogy is gondolkodni."
 

Miben látod az előnyét azoknak a nyílt képzéseknek, amikor ti voltatok a fogadó vállalat?

"Az az előnye, hogy ismertük már ugyan a folyamatainkat, de a „friss szem” nagyon hasznos tud lenni egy-egy célirányos folyamatfejlesztéskor. Az ötleteket azonnal tudjuk szelektálni, hogy mi az, ami már futott nálunk, de nem vált be, mi az, ami viszont újdonság és ki is próbálhatnánk. Nekünk az ötletek miatt a leghasznosabb a nálunk megtartott nyílt képzés, amikor vendég résztvevők is érkeznek a tréningre. Illetve érkeznek pozitív visszajelzések a cégünkről olyanoktól, akik elfogulatlanok, és így méltán lehetünk büszkék arra, amit eddig elértünk. Ez kívülállók nélkül nehezen működne."

Milyennek találtad azokat a képzéseket, amiket nálatok kihelyezett formában valósítottuk meg és csak a saját kollégáid vettek részt rajta? Vannak egy ilyen képzésnek is előnyei?

"Amikor Veszteségvadászatra indulunk a csapattal, akkor a megelőző veszteségtudatosítás és oktatás hasznosnak bizonyul, mert egészen más szemmel mennek a kollégák ilyenkor akár a saját területükre. Kimentünk együtt a területre és olyan kérdéseket tettek fel a kollégák, amik addig meg sem fordultak a fejükben, pedig nap mint nap ott dolgoznak. Például messziről látjuk a kollégát sokat gyalogolni, és feltesszük a kérdést, miért kell neki ennyit mennie? Mi lehet az oka? Az oktatás nélkül ezt a kérdést sosem tennénk fel. Például a múlt héten volt a Raktárban egy oktatás, ahol feltettük azt a kérdést, hogy miért kell a bélyegzőért mindig visszamenni. Ha nem szervezetten végezzük a hét fő veszteség, muda elemzését, akkor sosem tettük volna fel ezt a kérdést és sosem oldottuk volna meg ezt a teljesen hétköznapinak tűnő problémát, ami viszont több mint bosszúságot jelent a kollégáknak."

Milyen előnyei van annak, hogy elvégezted mind a 10 meghirdetett tréningünket?

"Különböző nézőpontokból oldunk meg feladatokat, ez a legnagyobb előnye a tréningsorozatnak."

Hogyan működik a csapatmunka ezeken a tréningeken?

"Úgy láttam, hogy mindenki segíteni akar egymásnak ezeken a tréningeken. A tréning feladatainak megoldásában és a mindennapi problémák megoldásában is nagyon együttműködőek a résztvevők. Jöttek olyan kérdések, hogy „figyelj, nálatok ez hogy működik?” Ilyen jellegű kérdésekre sok megoldást vagy ötletet kaptam én is személy szerint, de adtam én is ötletet másoknak."
 

Min fejlesztenél a tréningünkön? Mit szerettél volna másképpen a tréningeken?

"Több időt szerettem volna eltölteni a fogadó vállalatoknál. Legalábbis jó lenne egy teljes gyárképet kapni a vendéglátó gyárról. Mindig nagyon kíváncsiak a résztvevők, hogy a gyár hogyan működik. Szeretnek bepillantani más vállalatok életébe."

Melyik volt a kedvenc KAIZEN™ tréninged? 

"A JIT Basics tréning tetszett a legjobban, mert ott tapasztaltam meg a teljes rendszer működését. Ezen a tréningen tudtam a legtöbbet megvalósítani az ötleteinkből. Itt tapasztaltam meg, hogy különböző ötletek megvalósítása is működőképes lehet egy-egy veszteség kiküszöbölésekor. Nagyon kreatív ötletek születtek ezen a képzésen. Mindenkinek javaslom, akit ez a téma érdekel, hogy vegyen részt a Just In Time képzésen."
 

Melyik emléked maradt meg az elmúlt 7 évből a legjobban?

"Az első képzésemre, a TPM Basics-re a kollégáimmal együtt érkeztem. Az autóban, az odavezető úton végig arról beszélgettünk, hogy mi vár majd ránk. A kollégáim nem értették, hogy minek nekik ez a képzés, és miért pont ezen kell részt venniük. Próbáltam őket motiválni, hogy jó lesz majd, meglátják. Lezajlott az első nap tréning, este a vacsoránál már azon tanakodtunk, hogy hogyan fogjuk a tanultakat nálunk majd bevezetni. Új ötleteink lettek. Ez egy mai napig emlékezetes pillanat volt. A tréning elindított valamit bennünk, ami miatt a saját munkafolyamatainkra kellett gondolnunk. Ezt pozitívan éltem meg."

Mit tervezel a jövőben? 

"A kollégáimmal szeretném megosztani a tudást. Folyamatokat és területeket fejleszteni ezekkel a módszerekkel. A tréningeknek sem szeretnék hátat fordítani. A légkör és az ötletek miatt lenne jó újra részt venni az eddigi tréningek tapasztalatai alapján új KAIZEN™ eseményeken."

Hogyan ajánlanád ezt a tíz KAIZEN™ tréninget új résztvevőknek? 

"A KAIZEN™ egy gondolkodásmód, amely képesség is egyben. Az egyes emberekben megvan ez a képesség. Azonban ezt a képességet egy vállalatnál össze kell fogni. A KAIZEN™ gondolkodásmód szervezeti szinten összefoglalja az egyes emberek fejlesztésre való képességét. Ennek megértésében és elsajátításában nagy segítség ez a tréning sorozat mindenkinek. Ráadásul a trénerek nyitottsága rendkívüli és minden kérdést maximálisan próbálnak megválaszolni. Mindenkinek jószívvel ajánlom a Kaizen Institute Hungary szolgáltatásait."

Cikk írói: Fábián Ida - tréner, tanácsadó

Kárpáti-Molnár Eszter - irodavezető, tréner       

Kaizen Institute Hungary Kft.

 

arrow up